A fogad 25 000 000-szoros nagyításban

2009.06.25. 12:34 - toothfairy

Címkék: nagyítás fogzománc szuvasodás apatit

 

A narráció fordítása:

A szabad szem számára ez csak egy fog. Egy bölcsességfog, amely egy 20 éves férfié volt. A felszínét egy zománcréteg alkotja és védelmezi, ami a legkeményebb szövet az emberi testben. Bár a zománc jól ellenáll a rágásból adódó hatalmas igénybevételnek, az olyan apró részecskék mint a baktériumok mégis áthatolhatnak rajta. Ha elegendő mennyiségű baktérium jut be, a fog szuvasodni kezd.

A nagyítás során a zománcréteg egyre jellegzetesebb. A mintázatát alkotó mélyedéseknek két típusa látható. Apró lyukak, illetve egymással párhuzamosan, átlósan futó repedések.

A zománcot apró, kisebb csoportokba tömörülő hasábok alkotják. További nagyításnál egyértelműen ugyanez a módszer ismétlődik. Még apróbb, egyenetlen felületű rudacskák állnak párhuzamosan egymás mellett: hydroxilapatit kristályok. Ugyanezek a kristályok találhatóak a csontokban vagy a fogat alkotó dentinben és a fogcementben.

A fogzománcnak 96 százalékát alkotják az apatit kristályok. A maradék 4 százalék -a képen nem látható- vízből és proteinekből áll, amely összeköti a kristályszerkezetet. A zománcot alkotó különleges sejtek sajátossága, hogy mindössze egyszer képesek kialakulni. Ha elkopnak testünk nem képes újraépíteni. Erősebb nagyításban látható, hogy az apetit kristályokat finom, egymásra épülő rétegek alkotják.

Elértük a maximális nagyítást. Végre láthatóvá válik a kristályok atomszerkezete, amely egy ásványalapú, foszfát ionokból és kálciumból álló rendezett vázszerkezet.

Ennél mélyebbre már nem vagyunk képesek látni.

Jelenleg...
 

Milyen fogkrémet vegyek, ha azt sem tudom hogyan működik?

2009.05.18. 09:05 - toothfairy

Címkék: fluorid szuvasodás fokgrém

Nagy igazság, hogy a napi fogmosás erősíti és egészségesebbé teszi a fogunkat. De tudjuk hogyan is működik a dolog valójában? Ha nem csak a fogkrém hatásmechanizmusát, de a , de a fogkrém alkotóelemeinek szerepét is külön-külön megismerjük, könnyebben választhatjuk ki a leghatékonyabb fogkrémet - amely meglehet, nem is legdrágább.

 

A fogkrém hatásmechanizmusának részei és az ezekben részt vevő alkotóelemek

1. Dörzsölő hatás:
A fogkrém dörzsölő összetevője a dörzsölő mozdulatok fizikai hatására eltávolítja a fogfelületre tapadt szilárd részecskéket. Ez egyrészt segít az ételmaradékok eltávolításában, másrészt a fogfelület fényesítésében. Bizonyított tény, hogy a Tooth Powders-nek kétszeres a dörzsölő ereje, mint a többi fogkrémnek.

2. Fertőtlenítő hatás:
A fogkrém antibakteriális összetevője a Xylitol, ami meggátolja a szájüregben megtalálható fogíny-gyulladást okozó baktériumok elszaporodását.

3. Fluorid hatás:
A fluor fontos összetevője a fogkrémnek. A fog hydroxypatite tartalmát fluoropatittal helyettesíti a fog tartalmát, ami nemcsak hogy erősebb, de a fogszuvasodásnak is ellenáll.
 


Fontos tudnivalók a fogkrém használatához

- Soha ne nyelje le a fogkrémet, mert fluor-mérgezést okozhat. Főleg a gyerekek a veszélyeztetettek.

- 2-3 percig mosson fogat. A hosszú, erőteljes fogmosás több kárt okoz, mint hasznot.

- Ne használja túlzottan a fogkrémet pattanásokra. Habár úgy tűnik, hogy segít, az esetleges mellékhatások nem kizártak. Az érzékenyebb bőrű embereknél égéseket és irritáviót okozhat.


 

Új, egyszerű módszer az íny-betegségek ellen

2009.05.11. 11:38 - toothfairy

Egy, a Journal of Periodontology szaklapban megjelent tanulmány eredményeként, megállapították, hogy a fogselyem használata nem csak a fogszélek és fogközök megbújó szuvasodást okozó baktériumok, de a szintén ott rejtőző, fertőző mikroorganizmusok által okozott ínybetegségek megelőzésében is rendkívül hatékony.

A fogselymet többen használják a nyugati, mint a keleti országokban, pedig a mikroorganizmusok miatt a keleti országokban élők hajlamosabbak a fogíny-betegségekre. Ennek az olyan periodontal pathogens and cariogenic baktériumok az okai, mint például a Treponema denticola, Porphyromonas gingivalis, Tannerella forsythia (previously T. forsythensis), Prevotella  intermedia, Aggregatibacter actinomycetemcomitans (previously Actinobacillus actinomycetemcomitans), és Streptococcus variánsok.

A több fluorid nem biztonságos, sőt fogszuvasodást okoz!

2009.04.23. 11:28 - toothfairy

Címkék: fluorid szuvasodás

Széles körben ismeretes, hogy a fluorid, anti-cariogenikus ásvány, tehát megelőzi a fogszuvasodást és lyukképződést, azonban ez nem minden esetben igaz.

 

Az Egyesült Államokban élők csak annak köszönhetően, hogy az elfogyasztott ételeken és vízen keresztül nagyobb mennyiségű fluoridot vesznek magukhoz, hajlamosabbak a fogszuvasodásra. A minimális mennyiségű fluorid valóban hasznos a megelőzésben, de ha túlzásba esünk, akkor káros.


A fluor a gyógyszerekhez hasonlóan normál mennyiségben fogyasztva hasznos, de ha nagyobb mennyiségben juttatjuk be a szervezetünkben, pont a jótékony hatással ellentétes eredményt érünk el.

Liszt a fogaival komponálta a H-moll szonátát?

2009.03.19. 20:50 - toothfairy

Címkék: vicc

A fogcsikorgatás manapság szinte népbetegségnek számít.

Oka elsősorban a stressz, amit a szervezet ily módon - általában éjszaka - vezet le.

Következménye lehet: kialvatlanság, reggeli tarkó és hátfájás, a fogak nyakán az ínyszélnél kialakuló kopás és nagyfokú érzékenység, fogtörés. Súlyos esetben a fogak rágófelszínéről teljesen eltűnhetnek a csücskök és a barázdák.

Fogorvosok és alvásszakértők egy érdekes jelenséget figyeltek meg: alvás közben egyes páciensek meghatározott - zenileg is értékelhető - motívumokat "csikorgattak". Egyes esetekben Liszt Ferenc H-moll szonátájának kezdő témáját is rögzítették.

Lehetséges ez? Játszhatunk a fogainkkal zenét? Esetleg komponálhatunk is? Akár a legnehezebbnek tartott zongoradarabot is? Bizonyára igen!

Rágó (latinul Mol-áris) fogaink csücskeinek, csücsöklejtőinek, domborulatainak és barázdáinak össz-száma kb. 88, csakúgy mint a zongora billentyűinek!

Gondoljunk csak bele: hányszor ébredtünk arra, hogy egy dallam jár a fejünkben, amit időről időre visszaidézünk, dudorászunk és fütyürészünk? Lehet, hogy egy zenész lakozik mindenkiben, csak a megfelelő hangszert kell megtalálni hozzá?

Azonban vigyázzunk: a túlzott csikorgatás molárisainkkal molesztálja a mellettünk mormolókat, demolarizálhatja a környezetünkben élőket.

Ha sokat komponál, a mellékhatások tekintetében keresse fel fogorvosát vagy zenetanárát!! 

 

Szuvasodás kezelése sí és snowboardterápiával!!

2009.02.18. 20:31 - toothfairy

Címkék: hoax vicc

Az ózon-háromatomos oxigénmolekula-jótékony hatását pár éve sikeresen alkalmazzák a fogászati kezelések során. Baktériumokkal kapcsolatba kerülve elpusztítja azokat, így a szuvasodást is megállítja.

Neves freerider-boardosok és fogorvosok közös kutatása kimutatta, hogy annak ellenére, hogy télen az ózon koncentrációja alacsonyabb, a magashegyi "ózondús" levegő belélegzése csökkentheti a szájüregi baktériumok számát.

Heti két-három óra intenzív sport elegendő, azonban felhívják a figyelmet arra, hogy a nyitott szájjal történő téli sportolás megfázáshoz vezethet!

-10 fok alatt az intenzív nyitott szájú snowboardozás és sízés nem ajánlott, mivel a tüdőgyulladás kockázata szignifikánsan megnövekszik!

A kutatások új területe azt vizsgálja, hogy  szűzhavazás vagy pályasízés  csökkenti-e jobban a szuvasodást okozó baktériumpopulációt.

 

Az FDA szerint az amalgám nem biztonságos többé!

2009.01.11. 17:57 - toothfairy

Címkék: mérgezés higany amlagám fogtömés federal drug administration

Gyermekek védelmeManapság már ismert tény, hogy a ezüst amalgám melyet a fogak hianyzó részének potlására alkalmaznak nem biztonságos, mivel összetevői között  a mérgező higany is szerepel. Amióta azonban az emberek számára az is ismeretes, hogy a higany az amalgam 50%-a is lehet, egyesületek jönnek létre annak megakadályozására, hogy a fogászati cégek amalgámot állítsanak elő, ill. hogy bíztassák a fogorvosokat  az amalgám mint tömőanyag felhasználásának csökkentésére.

 

2002-ben az FDA (Federal Drug Administration -USA, magyar megfelelője OGYI) az amalgámot még alkalmasnak minősítette nagy kiterjedesű fogszuvasodások ellátására. Az Anyák a Higany Ellen szervezet perének hatására az FDA megváltozatta honlapján az amalgámmal kapcsolatos korábbi állásfoglalását. Az  FDA elismeri, hogy a higanygőz rágáskor, a tömés készítésekor és annak eltávolításákor is felszabadul.

 

Veszélyes amalgám fogtömés

Korábbi kutatások bizonyitották, hogy az amalgámban található higany káros lehet az agyra és igedrendszeri tüneteket okozhat gyermekekben és a fejlődő magzatban egyaránt. Idősebb emberekre is káros hatást gyakorolhat.

Az FDA tehát ajánlja az egyre népszerűbb és tartós kompozit tömőanyagok használatát a korábban használt amalgám helyett. A jó széli záródással rendelkező amalgám tömések cseréje azonban nem feltétlenül szükséges.

Utcai fogorvosok Indiában

2008.11.18. 09:04 - toothfairy

Címkék: india fogorvos higiénia rossz körülmények

Ínygyulladás? Fogkő? Gyökérkezelés? Ne költsön tízezreket Európában! Látogasson el Indiába és a spirituális megtisztulás mellett, két-háromszáz forintért fogproblémáira is megoldást talál!

Tréfát félretéve, az India lakosságának szegényebb rétegei sajnos csak ilyen körülmények között  nyújtott fogászati kezelést képesek megfizetni.

Ami igazán érdekes, hogy az utcai fogorvosok egy részének valóban van diplomája, ténylegesen végzett fogszakorvosok. Olyanok, akiknek a családja az egyetemi tanulámyokat még képes volt támogatni, de miután alkalmazottként nem találtak állást*, saját rendelő megnyitásában már nem tudtak anyagi segítséget nyújtani.

Az utcai kezelést végzők nagyobb része persze, nem végzett orvos. Ők a felmenőiktől örökölték a "mesterséget". Ilyen az orvoslást 25 éve az utcán végző Mr. Mahender Singh, akinek családja évtizedekkel ezelőtt Pakisztánból emigrált Indiába. Mr. Singh büszkén vallja magát a szegény emberek orvosának, Jaipur egyik utcájában, közvetlenül egy bicikligumi-foltozó műhely szomszédságában.

 

 

*Indiában 80 000 bejegyzett -nem utcai- fogászat működik, ami a hazai számokhoz szokott nézőpontból hatalmas szám, azonban messze nem az, ha tudjuk, hogy az ország orvosi egyetemein évente 11ezer fogorvos hallgató végez.